L-acoustics 5XT KAMPÁNY!

Első találkozásunk az interneten volt, láttuk, hogy új hangfalat mutat be az La. Felkeltette érdeklődésünket, mert azonnal számos díjat zsebelt be.  A második találkozásunk  a forgalmazónál volt, ahol élőben tudtuk meghallgatni a demo példányt. Annyira megtetszett, hogy azonnal lecsaptunk rá. Azóta érkezett még kettő, és október végére várjuk a 5-6. darabokat.  

A kis méret mellett meglepően pontos és tiszta hangképet és nagy hangerőt biztosít a gyári LA8 rendszer processzoros erősítővel hajtva. Ha zenei produkciókban kell használni, megállja a helyét az SB15m rendszer szub hangfal kiegészítőjével.  Ha az 5xt és az sb15m együtt dolgozik, akkor teljes 40Hz-20KHz ig terjedő egyenletes pontosan kereszt vágott (100HZ)  hangot kapunk.

A hangfal a meglévő nagyobb formátumú Line-Array, Kiva rendszerünk kiegészítő elemeként is funkcionál, front fill-nek a színpadra kitehető. ( mint például az Opera kiközvetítésen)

Zséda és Caramel élő koncertet is hangosítottunk vele 100-150 fő részére. A Művészek és zenekar is elismerően nyilatkozott az új technikáról.

A 200 fős BrandFestival 2013 rendezvényen 2 függesztett és 2 mikrofon állványos 5xt vel hangosítottunk.  

Jelen pillanatban  csak az AVadvice rendezvénytechnika kínálatában lehet kipróbálni, bérelni. A felszereléshez elég 1 fő technikus!

 

Kampányunk keretében november végéig rendezvényére a "hagyományos műanyagládás" hangfalak áráért biztosítjuk a jövő hangtechnikáját!

Ha az kell, hogy:

TÖKÉLETES LEGYEN A HANGMINŐSÉG,

HANGOS LEGYEN,

KIS HELYET FOGLALJON,

NE TAKARJON KI A LÁTVÁNYBÓL,

5 CSILLAGOS KINÉZETE LEGYEN

 

Válassza az AVadvice kínálatából az 5XT hangfal rendszert!

5XT ADATLAP ITT!

  • hir1

    L-acoustics 5XT KAMPÁNY!

    Túl számos sikeres rendezvényen a legújabb L-acoustics prémium kategóriás hangfalunk az 5XT!

    bovebben

     
  • hir2

    10 éves az AVadvice!

    Kisfilmünkben összefoglaltuk az AVadvice rendezvénytechnika 10 évét, hogy miket csináltunk, milyen egyedi munkáink voltak a hangosítás, vetítés területén! A film elején és s végén már az új AV logót láthatjátok!

    bovebben

     
  • hir3

    KIVA kiegészítő SUB hangfal

    Világújdonság, Magyarországon elsőként az AVadvice-nál!  
    Új hangfallal bővítettük a KIVA hangrendszerünket. A moduláris rendszernek köszönhetően a feladat jellegétől függően tudjuk összeállítani a konfigurációkat.

    bovebben

     

Kérjen ingyenes ajánlatot most!

Ha valamelyik termékünk vagy szolgáltatásunk felkeltette az érdeklődédét, kattintson az alábbi linkre, és írja meg nekünk, hogy miben állhatunk rendelkezésére.
Mi pedig hamarosan fel fogjuk venni Önnel a kapcsolatot.

Ajánlatot kérek